Bridor

Bridor

 

„A kenyér az élet szíve” – állítja a Bridor. Szerintük a pékek tudománya minden ország kulturális örökségének része, ezért egyik legfontosabb alapelvük az eredetiség tisztelete: bár a világ minden pontján dolgoznak séfekkel és pékekkel, autentikus termékeket állítanak elő, mindenben tisztelve az adott ország hagyományait.

Ez a hozzáállás meg is hozta az eredményét, hiszen az 1988-ban alapult nagyvállalat már világszerte több mint 90 országban képviselteti magát. Quebec-ből indult, ám nem kellett hozzá sok idő, hogy a Bridor de France Rennes közelében, a francia Brittany tartományban is megkezdje a működését. Itt a fagyasztott tészták iránti, egyre növekvő igényt igyekeznek kiszolgálni – méghozzá elsősorban az elit részéről, mely egyre nyitottabb az ilyen termékek fogyasztására. A Bridor de France sajátos gyártóüzemet hozott létre, ahol már a kezdetektől az alapító Louis Le Duff koncepcióját igyekeznek megvalósítani: „kisüzemi termékek készítése nagyüzemi feltételek mellett.” A Servon-sur-Vilaineben és Ille-et-Vilaineben található gyárak rendkívül sokféle tésztát állítanak elő, ám ami közös: ezek a pékárúk/péksütemények felemelkednek a francia kifinomultság színvonalára, legyen szó extra ropogós bagettról vagy csupa vajas croissant-ról.

A hagyományok, illetve a szakma iránti magasfokú elkötelezettségüket jól mutatja, hogy 2011 óta – a már nálunk is jól ismert – Bocuse d’Or verseny hivatalos partnerei közt találjuk őket.